Bíborsáv - 1.2 fejezet

A lord a szivarszobában tartózkodott, amíg Zója fürdött. Az ügyvédje a szomszédos utcában lakott, az inas hamar érte sietett, és igen boldog volt, hogy odahaza találta. Lord Thomsonról el sem lehetett képzelni, hogy bármit is a véletlenre bízzon. Az ügyvéd csodálkozott a szokatlan kérésen, de ugyanolyan lelkesen állt a lord szolgálatára, mint bármikor máskor. Pontokba szedték mi a kötelessége Zója Vladnak, és azt is, hogy mit kap érte cserébe. Egy alapösszeg illette meg a lányt, azon fölül annyi font, ami az előre nem kiszámítható költségeket fedezi majd. 

A szivarfüst betöltötte a szoba levegőjét, a nap-sárga drapéria kellemes kontrasztot alkotott a sötétre pácolt kevéske, de igen célszerű bútorral. Az asztallal, karosszékekkel, és alacsony szekrénnyel, aminek fiókjaiban a válogatott szivarok sorakoztak. Az ügyvéd jól leplezte, hogy nem szereti a szivar illatát és füstjét, de tudta a lord túl fontos ember ahhoz, hogy ilyen kicsinyes dolgon fent akadjon. Már pecsétet is kapott a passzus, amikor Thomson meggondolta magát.
– Várjon – mondta a kopaszodó férfinak. – Azt akarom, hogy legyen egy végső pont, egy kikötés, amihez ragaszkodom!
– Ahogy óhajtja uram – biccentett a férfi, és a keskeny, magas lábakon álló dióasztalkára terítette ismételten a dokumentumot.

A két szobalány szemlesütve, pukedlizve hagyta el a helyiséget, amikor megérkezett a lord. A padlóra kifröccsent habot már feltörölték, és a fürdés egyéb kellékeit is elpakolták a hűlő vízzel teli kádat kivéve. Azon kívül csak a lány hajából áradó levendula illat emlékeztetett arra, hogy valaki nem rég tisztálkodott ott. A férfi olyan arcot vágott, mintha tárgyalásra készülne, érzelem nem látszott rajta.
– Feküdjön fel az ágyra, és helyezkedjen el kényelmesen, hogy kívánatos legyen. Magának magyarázzam, mi szítja fel egy férfi vágyát! – Zója mintha egy pofont kapott volna, összerezzent, az ablakból bámulta a behavazott, elegáns környéket, West Enden élt az arisztokrácia nagyja.

Szembefordult a férfival, az arca lángolt a szégyentől és a megaláztatástól.

Vörös selyem köpenyt adtak rá, alatta nem viselt semmit, botrányos helyzetét pedig a férfi még inkább elmélyítette. A lány ökölbe szorította a kezét, csak azért sem akart elgyengülni, hogy az arisztokrata sírni lássa. A szeme sarkából bámulva sétált a hatalmas, baldachinos ágyig, várta már mikor ugrik rá a férfi, akár egy vadállat.

– Okos kis nő maga – jegyezte meg Thomson. – Zójában közben gyűlt a harag, félelmet nem érzett, de a férfi arroganciáját elviselhetetlennek találta. Sok romantikus könyvet is elolvasott titokban, keletről való metszeteket látott szeretkező párokról, de még többet hallott, pontosan tudta mi zajlik nő és férfi között. Mindig is úgy képzelte csakis a férjének adja majd oda az ártatlanságát, de túl sok igazságtalanságot élt meg ahhoz, hogy meghátráljon, és csak azt bánta ekkor, hogy Thomson érdemtelen arra, amit kapni fog.

– Várjon csak, van itt még valami, mielőtt belevágunk, kérem, fussa át a szerződést! – Zója nagyot nyelt, ilyesmire egyáltalán nem számított, de hogyan is gondolhatta, hogy a komor, rideg férfi, majd csak a szavára alapozva belemegy az alkuba.

Az ujjai remegtek, miközben átolvasta mibe is ment bele. Kötelezte magát, hogy három alkalommal legalább a lord szolgálatára áll, a testével fizet a két és félezer fontért, és az expedíció során felmerülő plusz költségekért. Zója szemébe könny szökött, az ereje majdnem cserben hagyta, de nagyokat lélegzett, hogy megnyugodjon. Amikor a lap aljához ért azonban, a szeme elkerekedett, és újra szétterjedt benne a harag, nem is csodálkozott, hogy a hangja megremeg.

– Micsoda? Maga velünk akar tartani, vállalja a lehetséges veszélyeket és az utazást Havasalföldre?

– Nem, hogy csak vállalom, de ez is a feltétele az egész alkunak, azon túl, hogy ön minimum háromszor a rendelkezésemre áll! Akarom látni, hogy mire megy el a pénzem, és tudja, rám fér egy kis kaland.

– Erről akkor sem volt szó! – préselte össze a száját a lány, a lord pedig derült magában, mert a kigyúlt arc, a villogó szem, szenvedélyes bestiára emlékeztette, aki bizonyára majd a karjaiban sem tudja magát visszafogni. Közelebb lépve Zója egy tincsét a mutatóujja begyével simította meg, és amikor átakart térni az arcára, a lány eltaszította magától a kezét.

– Ne akarjon magától ellökni, jobban jár, hogyha szokja a közelségemet.

– Mr. Thomson, mondja csak, ami kettőnk között fog történni, elmondja majd a klubjában? Búcsút vehetek a jó hírnevemtől?

– Nohát, magának olyan is van?

A férfi rosszalló arckifejezése megriasztotta a lányt. – Egyébként pedig, miből gondolja, hogy pletykás vagyok, tőlem senki nem fogja megtudni a dolgot, becsületszavamra!

– Önnek olyan is van? – vágott vissza a lány.

A lord felnevetett, de a szeme dühösen villant. – Amíg ön tartja magát a megállapodáshoz, és megosztja velem a testét három alkalommal, nem kell tartania semmitől!
– És a szolgái? Nem fognak beszélni?

– Ugyan, kit érdekel az ő szavuk! – lépett egészen Zója elé a férfi. A lány hatalmasat nyelt, a lord válláig ért csupán, még Juliennél is magasabb és szélesebb vállú volt a szőke alak. Egy erős ujj az álla alá nyúlt, a kék szem belemélyedt az ő sötét szembogarába.  

A lány szépsége valósággal megbabonázta Pentont, végre annyi idő után a férfiassága megtelt vérrel. Amióta meghalt a felesége nem kívánt nőt, sem örömlányt, sem arisztokrata hölgyet. Ekkor azonban minden porcikája életre kelt, alig hittel el, hogy a teste ennyire érzékenyen reagál Zója Vlad jelenlétére. Mindaddig nem érdekelte a lány reakciója, és hogy majd miképpen fogja magát odaadni neki, de ekkor határozottan érezte, azt akarja, hogy partnerének is jó legyen. Ostoba gyengeség! – visszhangzott a fejében, mégis eldöntötte, hogy a lány élvezni fogja az érintéseit.

– Tudja nagyon könnyen belemet az alkuba, Julien miatt tette? – A lány arca szomorú lett.

– Nincs más lehetőség, a vőlegényem szíve összetört, az álmai veszni látszottak, ezért hát…– hajtotta le a fejét Zója.

– Akkor vágjunk bele! Vetkőztessen le. És kérem, ne ellenkezzen, biztosítom róla, hogy semmi olyasmit nem kérek majd öntől, ami ártalmas, vagy állatias.

Ezen a reggelen Julien telt ajka mosolyra húzódott, de amint kinyitotta borostyánszín szemét rájött, hogy csak álmodott. Szegényes berendezésű szobájában csupán körvonalakat tudott kivenni, de pontosan tudta, hogy hajnalodik, a közeli kikötőben már folyt a munka, egy-egy kurjongatás felhallatszott hozzá a második emeletre.

Hűvös volt a falak között, de ő lázban égett, vad dolgokat tett álmában a lánnyal, aki gondolatai nagy részét kitöltötte, mert ha nem a munkáján járt az esze, akkor csakis Zóján. Vlad professzor lánya megbabonázta már az első pillanatban, amint megpillantotta. Őt csókolta álmában, a lány sötét szemébe izzás költözött, amikor megcirógatta a nyakát, míg ő odahajolt, hogy a száját az érre tapassza, a legérzékenyebb helyre, ujjaival pedig ügyesen elkezdte megszabadítani a ruháitól.

– Édes Zója, szépségem, már alig várom, hogy valóságban is szerethesselek, őrjítő ez a várakozás. – A fiatal férfi megrázkódott, az ágyéka fájdalmasan keményedett, a vágy tombolt benne. Zójára gondolt akkor is, amikor a keze lecsúszott a mellkasán, amint a hasához ért felsóhajtott, és pihent egy csöppet, ezzel is várakoztatva magát. A keze ezután lejjebb vándorolt lapos és izmos hasáról, az alsónadrágja fölé helyezte a tenyerét, míg hosszú szempilláit lehunyta. Gyűlölt vőlegénynek lenni, azokat a hónapokat, amíg nem lesz az övé a lány. Tiszteletlen lenni nem akart vele, de a merevedés gyakorta gyötörte, és legtöbbször úgy ébredt, mint aznap.

Julien a Citytől keletre fekvő East End negyedben élt, ahol a szegényebbek és bevándorlók, legtöbben a kikötőkben vállaltak munkát és a környéken éltek, de szerencsésebbek voltak, mint azok, akik a Temze déli részén éltek a "Surrey Side"-on cölöpházakban. Julien bérelt szobája ablakából rálátott a rakpartra, ennek ellenére minden reggel reménnyel telve, és energikusan ébredt. A helyzetéhez mérten már sok mindent elért, de még több volt, amit elakart, és bízott magában, az ösztönében, a megszerzett tudásában, és abban a csodálatos lányban, aki buzdította. 

Miközben felöltözött, arról álmodozott, hogy kikerül majd a szegény miliőből, hogy nagy hódításokat visz végbe, amit a zsurnalisztika majd olvashatóvá is tesz. Egy gentleman lesz, neves felfedező, és ha Bíborködöt sikerül megtalálnia egyszer, talán maga a királynő fogja kitüntetni! Akkor pedig az arisztokrácia tagjai közé emelkedhet, mint olyan sokan a vagyonukkal megszerzett ranggal tették. Julien félárvaként nevelkedett, de jó iskolában, anyai nagybátyja jólelkűségének köszönhetően. Tanár lett, és kutató, de nem kalandor, mint akik  Afrikába vagy Indiába mentek, kihasználva a lehetőséget, hogy Viktória királynő egyre inkább hajlott arra, hogy a jeles kutatóknak, neves föltalálóknak rangot adjon.

A fiú amióta végzett Cambridgeben, ezt az álmot dédelgette magában, hogy ő is kitüntetett legyen.

– Zója ma nem jött be, ugye nem beteg? – a fiatal földrajztanár letörten és kíváncsian nézett az idős férfi szürke szemébe. Gyűrűt ugyan még nem csináltatott a professzor lányának, de illendően megkérte a kezét. Ezért azt gondolta, van joga tudni, hol van a lány. Azon a reggelen is számított a mosolyára, és hogy erőt meríthet belőle. Tulajdonképpen sóvárgott utána, olyan kellékévé vált az életében, ami erősíti minden szempontból. Hogy nem tudott támogatókat szerezni a felfedezőútra, eléggé letörte, ha a lány nincs, talán súlyos depresszióba süllyed.

– Mintha említette volna, hogy van egy kis dolga ma. Ebédidőben talán már itt lesz Julien, ne búsuljon. A mi kis Zójánk egy kincs, minden nap áldom az Urat, hogy ilyen lányom van – válaszolta szórakozottan a férfi, majd megigazította a hóna alá szorított jegyzeteit, és felsétált az első emeletre. A professzor pontosan olyan energikusan mozgott, mint a lánya. Két frakkja közül a kopottabbat hordta hétköznap, Zója figyelt arra, hogy makulátlan fehér maradjon minden inge, és változatos sálakkal dobja fel az öltözékét.

 A Harrow iskola márványlépcsőin felfelé igyekeztek a diákok is, legtöbben a doktorképzőbe akartak bejutni majd, néha Julien bánta, hogy nem a biológia lett a fő szak területe, de sokkal jobban szerette a kalandokat, a föld titkainak megismerését, mintsem azon keseregjen, hogy kevés az óraszáma. A föld már ismert pontjai a kisujjában voltak. Szakértelmét elismerték, és ez elégedettséggel töltötte el. Két évvel azelőtt elkísért egy misszionárius csoportot Afrikába, és ott szerzett tapasztalatai arra sarkallták, hogy ismeretlen vidékeket hódítson meg, de arra egyáltalán nem gondolt, hogy Európa szívébe, Havasaföldre vágyik majd leginkább, hogy Bíborködöt felkutathassa.

 Kevés nőt lehetett látni az iskolában, még nem fogadta el az úri népség, hogy egy nő is lehet okos. Neki pedig okos felesége lesz! A nők számára az oktatás otthon vagy esetleg bentlakásos iskolákban zajlott, rajzot, táncot és zenét tanulhattak. Ha a hölgyeket ez nem vonzotta, a varrást és hímzést is választhatták, nem ám természettudományokat, mint Zója!

Vlad professzor mielőtt belépett a tanterembe azon hezitált, hogy Julien azon túl, hogy lelkes, és minden vágya az expedíció Bíborködbe, valójában titokzatos alak. Azonban nem tudott rájönni, mi miatt érzi így, mi az aprócska dolog, ami nyugtalanítja a fiúban. Julien mindig keveset beszélt, ha nem a földrajz volt a téma. Nem gondolhatok most erre, el kell kezdenem az órát – tökélte el sóhajtva. Az iskolájuk egyetemre készítette elő a diákokat, elit iskola volt a javából, a professzor pedig örült, hogy még mindig ugyanolyan töretlen buzgalommal tud tanítani, mint harminc évvel azelőtt.

Folytatása következik...