Ebben a részben Zója kérését
csak akkor hajlandó teljesíteni a lord, ha beleegyezik abba, hogy eltölt vele
az ágyban három alkalmat.
A kérés nem más, mint egy
expedíció finanszírozása, amit Zója vőlegénye álmodott meg!
1842. London
Nagy-Britannia
és Írország Egyesült Királyságának, Viktória királynőjének uralkodása
idején
– Mr Thomson, egy hölgy érkezett,
és azt állítja, hogy az ön rokona – a komornyik tördelte a kezét, a fiatal lány
szánalmasan nézett ki, és semmiképpen sem tűnt arisztokratának, de még soha
egyetlen ismeretlen sem állította, hogy Thomson rokona. – A hölgyet Zója
Vladnak hívják, a ruhája nedves a havas esőtől. Azt hiszem, egy forró tea
jól esne neki uram.
A lord minden reggel elolvasta a
legfrissebb híreket egy finom kávé társaságában, nagyon nem szerette, ha
ilyenkor zavarják. Kisvártatva felemelte a fejét a The Times-ból, és úgy nézett az idős férfira, mintha
azt jelentette volna neki, hogy vörös hó kezdett esni.– Dobja ki, nincs ilyen
nevű rokonom! – vakkantotta, majd intett a kezével is, hogy a férfi végre
hagyja békén. A komornyik még sosem ellenkezett a férfival, akár az árnyék úgy
szolgált. Ekkor viszont fellázadt benne valami, sajnálta a didergő fiatalt. Nem
is értette, hogy az egykor melegszívű, kedélyes férfi miért vált annyira
rideggé a lady halála után.– Megbocsásson uram, de…– ekkor kivágódott az ajtó
és beviharzott Zója. A ruhája nedvesen lógott rajta, finom szövetből készült,
de idejétmúlt. A kalapja egy csendélethez hasonlított, a lord azt várta, hogy
majd lepottyan róla az egyik selyemalma. A fejfedő sehogy sem illet a téli
időjáráshoz. Szemtelen fruska, de a szeme szép! – állapította meg a
férfi a sötét szembogarat fürkészve.
– Mr Thomson, beszédem van önnel!
– Valóban? – ált fel a magas,
széles vállú alak. – Szőke haja a homlokába hullott, szürke tekintete
feltérképezte a lányt, aki még inkább reszketni kezdett.
– Nos, akkor hallgatom. – Ted,
kérem, hozzanak a vendégünknek egy teát.
– Igenis uram, rögtön intézkedem.
– Maga a Geológiai Társaság elnöke
– nézett a lord szemébe a lány.
– Így van – lépett közelebb a
férfi, és a tekintete érdeklődővé vált.
– Ön támogatja azokat a
kutatásokat, amelyek előreviszik az emberiséget.
– Pontosan.
– Akkor miért nem akarja támogatni
a Cohen projektet? A vőlegényem Julien
Cohen bízott magában, azt hitte
segíteni fog a Geológia Társaság abban, hogy feltérképezhesse a Bíborköd nevű
helyet és a hozzá tartozó barlangrendszert!
– Szóval Julien küldte ide. Hát
ilyen kegyetlen, már itt tart, az öncélú kis tervei miatt, hogy fiatal lányokat
küldözget hozzám? Megmondtam világosan, hogy Bíborköd nem létezik! Csupán
mendemonda, ilyesmire pedig nem adhatunk pénzt!
Ekkor érkezett az egyik
szolgálólány főkötőben, keményített kötényben hajladozott, míg felszolgálta a
teát az asztalnál, noha egyik fél sem ült oda. A robbanásra kész hangulatot még
a cselédlány is megérezte, vörös arccal igyekezett mind gyorsabban megtölteni a
porceláncsészéket, majd illedelmes meghajlás után betette maga után az ajtót.
– Julien hisz benne! És én is.
Expedíciót indítunk Bíborködbe, és sikerrel fogunk járni, megfogjuk találni a
titkos átjárót, ami egy másik világhoz vezet.
– Hát csak menjenek – tárta szét a
kezét a férfi – járjanak szerencsével.
– Adjon rá pénzt, kérem. Olyan
térképet készítünk Juliennel, amivel bárki, bármikor eligazodik majd, és ha
megtaláljuk az átjárót, akkor szenzációszámba fog menni. Nem csak Viktória
királynénak kellene kedvezni, és Indiai expedíciókat indítani, amikor amúgy is
ott vannak a telepeseink.
– Elég! – lépett Lord Thomson
Benett Penton a lány mellé. – A királynőnk nevét ne vegye a szájára, és
legfőképpen ne nehezteljen rá. Nincs semmi, amiért belegyeznék az önök
őrült tervébe. Semmi a világon, érti? Most pedig megkérem, hogy igya meg a
teát, kap egy meleg pokrócot a komornyiktól, és hagyja el a házamat!
– Ez utolsó szava? Összetöri egy
fiatalember álmát? Így támogatja maga a fejlődést? Erre esküdött fel, amikor
elfogadta az elnöki tagságot?
– Ön nagyon szemtelen kisasszony.
Mondja volt magának gyerekszobája?
A lord alig hittel el, hogy a
lány apró keze mekkorát csattant az arcán.
– Modernkedő kis szuka! – kapta el
Zója csuklóját. – Ezt soha többé ne merészelje megtenni. A vőlegénye és az apja
helyében pár évre zárdába küldeném, hogy megtanulja mi a tisztelet! – A lord
élvezettel nézte, ahogy a lány megpróbálja magát kitépni a kezéből. A barna tekintete
villogott, az apró szája elkeskenyedett. Aztán leesett a kalap, a sötét
hajzuhatag pedig leomlott a lány derekáig. Hogy régen látott annyira szépet
Penton azt azonnal tudta, alig bírta levenni a szemét a lány szép arcáról, el
is engedte a kezét és csak bámulta. Ekkor azt gondolta a lány már biztosan nem
szűz, feláldozta az ártatlanságát Juliennek.
– Mindent megteszek, amit kíván,
csak állja az expedíció költségét. Nem fogja megbánni! Mr Thomson segítsen, ha
nem Julien miatt, akkor értem tegye meg, én is részt veszek az expedíción.
Szívügyem, Havasaföldi őseim vannak!
A szürke tekintet ekkor megvillant,
Pentonnak valami egészen képtelen ötlete támadt. Maga sem tudta, hogy komolyan
gondolja–e vagy sem, de talán pont ezzel ijeszti el a lányt.
– Nem kis összegről van szó, de ha
ilyen nyers, tolakodó, és így könyörög, beleegyezem. Elintézem, hogy
finanszírozva legyen az expedíció, ha most megfürdik, és befekszik az ágyamba.
Szétteszi nekem a lábát és nagyon készségesen szolgál engem. Ma, és még
legalább kétszer. Gondolja meg, most még elmehet!
Látta a lány döbbenetét, a szemében
költöző hidegséget, ahogy pupillái majdnem tűhegynyire zsugorodtak a hallottak
miatt. Cseppet sem érdekelte, hogy egy olyan nő, mint Zója Vlad mit gondol
róla, ő tett neki egy ajánlatot, a többi pedig rajta állt.
Penton közben az asztalhoz sétált,
a tartása egyenes, mint a szálfa, és úgy teázott, miközben a lány majd
megfagyott az átnedvesedett ruhájában. A férfi olyan közömbös arcot vágott,
mintha csak ara várna, hogy valaki választ adjon egy olyan kérdésre, hogy mi
lesz az ebéd. Érezte a hátán a lány gyűlölködő tekintetét, a sötét szemével és
hajával boszorkánynak tűnt, meg is borzongott, hallani vélte a ki nem mondott
átkait.
– Nos, hogy döntött? – tette le a
kiüresedett csészéjét az ovális alakú ezüsttálcára. A mozdulatai kifinomultak
voltak annak ellenére, hogy Zója látta mennyire izmos, és mekkora hatalmas
tenyere van.
– Jól van, legyen – kongott a lány
hangja reszelősen, mint akinek szörnyen kiszáradt a szája. – Beleegyezem.
– Rögtön gondoltam. – Ekkor a
férfi csengetett, míg Zója háta meggörnyedt, tekintetét a padlóra
szegezte.
Zója egy elegáns szobában találta magát. A falakat zöld drapéria borította, a tágas helyiségben csövek szállították a meleg vizet egy fémdobba, attól vált a helyiség kellemes hőmérsékletűvé. Nem csoda, hiszen a lord a Feltalálók Klubjának is az elnöke volt, így a legújabb találmányokat használta a ház komfortossá tételéhez. Sosem zárkózott el az új elől, ha felismerte a dolgok hasznosságát.
A szolgák nem kérdeztek semmit
tőle, csupán néha cinkosan összenéztek, miközben levetkőztették, és ő
belemerülhetett a hatalmas fémkádba, amibe legalább tízszer hoztak forró vizet,
hogy kényelmes legyen benne a tisztálkodás. Ő odahaza dézsában fürdött,
az apja, Vlad professzor szerény fizetése nem sok kényelmet engedett meg, és neki
is, mint tanársegédnek, alig csurrant-cseppent valami. Sokan felháborítónak
találták azt is, hogy dolgozik, mint egy munkásosztálybéli, és hogy az apja szabadságra nevelte, és szabad
kezet adott neki az élet legtöbb területén. Éppen ezért imádta – a legjobb apa
a világon – hangoztatta, ha elragadta a hév. És Zóját gyakran elragadták az
érzelmei, tudott lelkesedni a találmányokért, az újításokért, a technikáért, a
női egyenjogúságért, és számtalan olyan dologért, amit a szívügyének tartott.
Akár a Cohen projektért – gondolta ekkor – a fejét lehajtva.
Meg kell tennem, nem szabad,
hogy megtörjön a lord, hiszen a tudomány az első, és az expedíció! Erőt
adott neki, hogy elképzelte az ifjú földrajztanár és kutató, a vőlegénye ragyogó
tekintetét, hogy majd mennyire fog örülni annak, ha megtudja, hogy mégis
elindulhat az expedíció. Élete álmának és nagy lehetőségének találta a fiú
Bíborköd felfedezését, és meghódítását, Zója pedig vele együtt lelkesedett.
Annyira sok dologban egyezett a gondolkodásuk, a barna hajú és barna szemű fiú
hosszúkás arca intelligenciát sugárzott, hát még a szeme, amivel annyira
bársonyosan tudott ránézni.
Belemegyek az alkuba szerelmem
kettőnkért, és aztán elfelejtem! Kibírom valahogy a lord kívánságát, és ha
teljesítettem a kötelességemet, soha többé nem gondolok rá!
De nehezen sikerült a vastagbetűs összefoglalót megírnom :)Van így, amikor az ember leblokkol.
VálaszTörlés