Bíborsáv - bevezető

 

Ebben a részben Zója kérését csak akkor hajlandó teljesíteni a lord, ha beleegyezik abba, hogy eltölt vele az ágyban három alkalmat.

A kérés nem más, mint egy expedíció finanszírozása, amit Zója vőlegénye álmodott meg! 

 

1842.  London

Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának, Viktória királynőjének uralkodása idején

– Mr Thomson, egy hölgy érkezett, és azt állítja, hogy az ön rokona – a komornyik tördelte a kezét, a fiatal lány szánalmasan nézett ki, és semmiképpen sem tűnt arisztokratának, de még soha egyetlen ismeretlen sem állította, hogy Thomson rokona. – A hölgyet Zója Vladnak hívják,  a ruhája nedves a havas esőtől. Azt hiszem, egy forró tea jól esne neki uram.

A lord minden reggel elolvasta a legfrissebb híreket egy finom kávé társaságában, nagyon nem szerette, ha ilyenkor zavarják. Kisvártatva felemelte a fejét a The Times-ból, és úgy nézett az idős férfira, mintha azt jelentette volna neki, hogy vörös hó kezdett esni.– Dobja ki, nincs ilyen nevű rokonom! – vakkantotta, majd intett a kezével is, hogy a férfi végre hagyja békén. A komornyik még sosem ellenkezett a férfival, akár az árnyék úgy szolgált. Ekkor viszont fellázadt benne valami, sajnálta a didergő fiatalt. Nem is értette, hogy az egykor melegszívű, kedélyes férfi miért vált annyira rideggé a lady halála után.– Megbocsásson uram, de…– ekkor kivágódott az ajtó és beviharzott Zója. A ruhája nedvesen lógott rajta, finom szövetből készült, de idejétmúlt. A kalapja egy csendélethez hasonlított, a lord azt várta, hogy majd lepottyan róla az egyik selyemalma. A fejfedő sehogy sem illet a téli időjáráshoz. Szemtelen fruska, de a szeme szép! – állapította meg a férfi a sötét szembogarat fürkészve.

– Mr Thomson, beszédem van önnel!

– Valóban? – ált fel a magas, széles vállú alak. – Szőke haja a homlokába hullott, szürke tekintete feltérképezte a lányt, aki még inkább reszketni kezdett.

– Nos, akkor hallgatom. – Ted, kérem, hozzanak a vendégünknek egy teát.

– Igenis uram, rögtön intézkedem.

– Maga a Geológiai Társaság elnöke – nézett a lord szemébe a lány.

– Így van – lépett közelebb a férfi, és a tekintete érdeklődővé vált.

– Ön támogatja azokat a kutatásokat, amelyek előreviszik az emberiséget.

– Pontosan.

– Akkor miért nem akarja támogatni a Cohen projektet? A vőlegényem Julien

Cohen bízott magában, azt hitte segíteni fog a Geológia Társaság abban, hogy feltérképezhesse a Bíborköd nevű helyet és a hozzá tartozó barlangrendszert!

– Szóval Julien küldte ide. Hát ilyen kegyetlen, már itt tart, az öncélú kis tervei miatt, hogy fiatal lányokat küldözget hozzám? Megmondtam világosan, hogy Bíborköd nem létezik! Csupán mendemonda, ilyesmire pedig nem adhatunk pénzt!

Ekkor érkezett az egyik szolgálólány főkötőben, keményített kötényben hajladozott, míg felszolgálta a teát az asztalnál, noha egyik fél sem ült oda. A robbanásra kész hangulatot még a cselédlány is megérezte, vörös arccal igyekezett mind gyorsabban megtölteni a porceláncsészéket, majd illedelmes meghajlás után betette maga után az ajtót.

– Julien hisz benne! És én is. Expedíciót indítunk Bíborködbe, és sikerrel fogunk járni, megfogjuk találni a titkos átjárót, ami egy másik világhoz vezet.

– Hát csak menjenek – tárta szét a kezét a férfi – járjanak szerencsével.

– Adjon rá pénzt, kérem. Olyan térképet készítünk Juliennel, amivel bárki, bármikor eligazodik majd, és ha megtaláljuk az átjárót, akkor szenzációszámba fog menni. Nem csak Viktória királynénak kellene kedvezni, és Indiai expedíciókat indítani, amikor amúgy is ott vannak a telepeseink.

– Elég! – lépett Lord Thomson Benett Penton a lány mellé. – A királynőnk nevét ne vegye a szájára, és legfőképpen ne nehezteljen rá. Nincs semmi, amiért belegyeznék  az önök őrült tervébe. Semmi a világon, érti? Most pedig megkérem, hogy igya meg a teát, kap egy meleg pokrócot a komornyiktól, és hagyja el a házamat!

– Ez utolsó szava? Összetöri egy fiatalember álmát? Így támogatja maga a fejlődést? Erre esküdött fel, amikor elfogadta az elnöki tagságot?

– Ön nagyon szemtelen kisasszony. Mondja volt magának gyerekszobája?

 A lord alig hittel el, hogy a lány apró keze mekkorát csattant az arcán.

– Modernkedő kis szuka! – kapta el Zója csuklóját. – Ezt soha többé ne merészelje megtenni. A vőlegénye és az apja helyében pár évre zárdába küldeném, hogy megtanulja mi a tisztelet! – A lord élvezettel nézte, ahogy a lány megpróbálja magát kitépni a kezéből. A barna tekintete villogott, az apró szája elkeskenyedett. Aztán leesett a kalap, a sötét hajzuhatag pedig leomlott a lány derekáig. Hogy régen látott annyira szépet Penton azt azonnal tudta, alig bírta levenni a szemét a lány szép arcáról, el is engedte a kezét és csak bámulta. Ekkor azt gondolta a lány már biztosan nem szűz, feláldozta az ártatlanságát Juliennek.

– Mindent megteszek, amit kíván, csak állja az expedíció költségét. Nem fogja megbánni! Mr Thomson segítsen, ha nem Julien miatt, akkor értem tegye meg, én is részt veszek az expedíción. Szívügyem, Havasaföldi őseim vannak!

A szürke tekintet ekkor megvillant, Pentonnak valami egészen képtelen ötlete támadt. Maga sem tudta, hogy komolyan gondolja–e vagy sem, de talán pont ezzel ijeszti el a lányt.

– Nem kis összegről van szó, de ha ilyen nyers, tolakodó, és így könyörög, beleegyezem. Elintézem, hogy finanszírozva legyen az expedíció, ha most megfürdik, és befekszik az ágyamba. Szétteszi nekem a lábát és nagyon készségesen szolgál engem. Ma, és még legalább kétszer. Gondolja meg, most még elmehet!

Látta a lány döbbenetét, a szemében költöző hidegséget, ahogy pupillái majdnem tűhegynyire zsugorodtak a hallottak miatt. Cseppet sem érdekelte, hogy egy olyan nő, mint Zója Vlad mit gondol róla, ő tett neki egy ajánlatot, a többi pedig rajta állt.

Penton közben az asztalhoz sétált, a tartása egyenes, mint a szálfa, és úgy teázott, miközben a lány majd megfagyott az átnedvesedett ruhájában. A férfi olyan közömbös arcot vágott, mintha csak ara várna, hogy valaki választ adjon egy olyan kérdésre, hogy mi lesz az ebéd. Érezte a hátán a lány gyűlölködő tekintetét, a sötét szemével és hajával boszorkánynak tűnt, meg is borzongott, hallani vélte a ki nem mondott átkait.

– Nos, hogy döntött? – tette le a kiüresedett csészéjét az ovális alakú ezüsttálcára. A mozdulatai kifinomultak voltak annak ellenére, hogy Zója látta mennyire izmos, és mekkora hatalmas tenyere van.

– Jól van, legyen – kongott a lány hangja reszelősen, mint akinek szörnyen kiszáradt a szája. – Beleegyezem.

– Rögtön gondoltam. –  Ekkor a férfi csengetett, míg  Zója háta meggörnyedt, tekintetét a padlóra szegezte.

Zója egy elegáns szobában találta magát. A falakat zöld drapéria borította, a tágas helyiségben csövek szállították a meleg vizet egy fémdobba, attól vált a helyiség kellemes hőmérsékletűvé. Nem csoda, hiszen a lord a Feltalálók Klubjának is az elnöke volt, így a legújabb találmányokat használta a ház komfortossá tételéhez. Sosem zárkózott el az új elől, ha felismerte a dolgok hasznosságát.

A szolgák nem kérdeztek semmit tőle, csupán néha cinkosan összenéztek, miközben levetkőztették, és ő belemerülhetett a hatalmas fémkádba, amibe legalább tízszer hoztak forró vizet, hogy  kényelmes legyen benne a tisztálkodás. Ő odahaza dézsában fürdött, az apja, Vlad professzor szerény fizetése nem sok kényelmet engedett meg, és neki is, mint tanársegédnek, alig csurrant-cseppent valami. Sokan felháborítónak találták azt is, hogy dolgozik, mint egy munkásosztálybéli, és hogy az apja szabadságra nevelte, és szabad kezet adott neki az élet legtöbb területén. Éppen ezért imádta – a legjobb apa a világon – hangoztatta, ha elragadta a hév. És Zóját gyakran elragadták az érzelmei, tudott lelkesedni a találmányokért, az újításokért, a technikáért, a női egyenjogúságért, és számtalan olyan dologért, amit a szívügyének tartott. Akár a Cohen projektért – gondolta ekkor – a fejét lehajtva.

Meg kell tennem, nem szabad, hogy megtörjön a lord, hiszen a tudomány az első, és az expedíció! Erőt adott neki, hogy elképzelte az ifjú földrajztanár és kutató, a vőlegénye ragyogó tekintetét, hogy majd mennyire fog örülni annak, ha megtudja, hogy mégis elindulhat az expedíció. Élete álmának és nagy lehetőségének találta a fiú Bíborköd felfedezését, és meghódítását, Zója pedig vele együtt lelkesedett. Annyira sok dologban egyezett a gondolkodásuk, a barna hajú és barna szemű fiú hosszúkás arca intelligenciát sugárzott, hát még a szeme, amivel annyira bársonyosan tudott ránézni.

Belemegyek az alkuba szerelmem kettőnkért, és aztán elfelejtem! Kibírom valahogy a lord kívánságát, és ha teljesítettem a kötelességemet, soha többé nem gondolok rá!